Kétféle politikai berendezkedés létezik, az egyik az „oszd meg és uralkodj” elvére épít, és szembeállítja az orvosokat és a betegeket, a kisebbséget és a többséget, a határainkon túl és belül élőket – a másik az értékek mentén szerveződő összefogást, kezdeményezőkészséget, a társadalmi tőkét-bizalmat, kölcsönösséget, az erős civilszervezetek és a családok támogatását tekinti alapvető céljának. Az úgynevezett konfliktusszociológusok, politológusok ma is úgy gondolják, hogy az első, machiavellista politika az egyedül üdvözítő, hiszen a hatalom megtartásának igen eredményes eszköze.

A kötcsei beszéd részletesen elemzi ennek a politikai berendezkedésnek a jellemzőit az előző nyolc év során, ami a társadalmi igazságtalanság növekedésére és a tendenciózusan kialakított ellenségképre épít ma is. A recski táborban a felirat arra buzdított: Ne csak őrizd, gyűlöld! Ez a szemlélet vezetett a XX. század két totális diktatúrájához, de ma is eredményes demagóg szöveg, ha az ellenfél életének pokollá tételét ígéri a szélsőbal retorikában, és kollektív felelősségre vonást a szélsőjobb szólamokban. Az OECD 2009-es jelentése szerint egyetlen európai országban sem mélyült olyan mértékben az esélyegyenlőtlenség, mint Magyarországon, a társadalmi berendezkedés tehát egyre igazságtalanabbá vált.

A másik szemléletet leghatározottabban talán Robert Schumann képviselte, amikor az Európai Unióval kapcsolatos víziójában a politika alapjának az összefogást, a bizalmat, egy új típusú együttműködési képességet jelölt meg, ami hosszú távon egyedül lehet eredményes válasz a mai világ kihívásaira, egyébként Európa pusztulását vetítette előre. Durkheim, a funkcionalista szociológia elmélet megalapozója szerint a társadalom eredményes mű­kö­désének és az ember lelki egészségének alapvető tényezője a közösség harmóniája. Ez a szemlélet a motivációra, az együttműködésre alapozza a tevékenységet. Az emberek kezdeményezéseinek támogatásával lehet elérni az elhivatottságot, a közösségek működését. A funkcionalista szociológiák ezzel az emberi boldogság modelljét is leírják: az ember számára fontos, hogy közösségben éljen, ott értékes tevékenységet folytasson, amelyet a közösség elfogad. Ilyen módon egymást támogató közösségi hálózat alakul ki, ami a társadalom eredményes működésének is előfeltétele. A társadalmi tőke ugyanis nem az egyén tulajdona, ebben eltér például a pénztőkétől, hanem egy társadalmi csoport, egy közösség jellemzője, összetevői a bizalom, a közös normák elfogadása, a kölcsönös felelősségvállalás.

Teilhard de Chardin, a XX. század egyik leghatásosabb gondolkodója paleontológusként, az evolúció kutatójaként az Út az Ómega felé című könyvében szintén azt a víziót rajzolta fel, hogy a mai korban az emberiségnek soha nem képzelt lehetősége alakult ki az értékek mentén szerveződő egységesülésre, de ha erre nem képes, menthetetlenül el fogja pusztítani önmagát.

A politikának tehát e közül a két út közül kell választania. Az első sokkal egyszerűbb és számtalanszor bizonyította, hogy rövid távon eredményes szavazatgyűjtő hatása lehet. Ez a módszer az ösztönökre és a manipulációra épít, a félelemkeltésre, az irigységre, a gyűlöletkeltésre. A második út az emberek lelke mélyén élő értékelvárásokra alapozhat, de ehhez meg kell fogalmaznia, milyen keretek között ébreszthető fel az összetartozás-élmény, az a közösségi élmény, ami az ember alapvető igénye és jellemzője. Egy ország esetében ez nyilvánvalóan a nemzeti egység, a nemzeti identitás alapjaira épülhet, amit a beszéd a „magyar ország” újszerű szóösszetétellel fejez ki. A magyar identitástudat visszanyerése nélkül nem képzelhető el az igazságosabb és testvériesebb világ programjának megvalósítása, hiszen a társadalmi tőke mindig egy közösség, és nem az egyén jellemzője, az előző rendszer ezt rombolta le legnagyobb mértékben. Egy nemzet esetében a helyes, reális önazonosság, önértékelés és önelfogadás megteremtése és kifejezése ugyanolyan alapvető feltétele az eredményességnek, mint ahogy az egyéni személyiségfejlődés alapvető feltétele. Az igazságtalanságra és gyűlöletre épülő politikai berendezkedés számára a reális nemzeti öntudat és önértékelés a legnagyobb veszély, ez különösen így van Magyarországon 1956 óta, amikor a nemzeti azonosságtudat, a társadalmi összefogás, egység világraszóló példát mutatott, és megrengette a gyűlöletre és igazságtalanságra épült rendszer sérthetetlenségének mítoszát. Ezért próbálták kialakítani bennünk a bűnös nemzet, rasszista nemzet sztereotípiáit, aláásva a nemzeti azonosságtudat alapjait. Ugyanakkor az értékek szintjén a társadalomban nagyon mélyen él az értékek iránti elköteleződés vágya, a magyarok 85 százaléka büszke arra, hogy magyar, 89 százalék mondja azt, hogy elfogadom az embereket akkor is, ha nagyon különböznek tőlem. A mai rendkívül rossz lelkiállapot legfőbb oka az elvárt értékek és a megélt valóság közötti hatalmas különbség.

A nemzeti azonosságtudat egy igazságosságra és testvériességre épülő világban természetszerűen befogadó azonosságtudatot jelent. A kirekesztő nemzeti azonosságtudat építése a gyűlöletkeltés és igazságtalanság politikai berendezkedésének jellemzője, ennek tragikus példáit látjuk a szomszédos országokban. A magyar társadalom azonban alapvetően befogadó identitástudattal jellemezhető, talán legfőbb sajátosságunk, hogy észak, dél, kelet és nyugat találkozik a génjeinkben, és ez adja a magyar társadalom egyik legfőbb értékét, egyedi minőségét. Ugyanakkor természetsze­rű­en magát zárja ki ebből a közösségből az, aki nem fogadja el a közös történelem, a közös jelképek, a közös művészet hagyományait mint a nemzethez tartozás, az önazonosság jellemzőit.

Az úgynevezett társadalmi elitnek ebből a szempontból meghatározó jelentősége és szerepe van. Rajta múlik, hogy az emberek lelke mélyéből kívánt igazságosabb és testvériesebb világot vagy az igazságtalanságra és gyűlöletre épülő politikai berendezkedést támogatják. Amennyiben és akik eladják magukat ennek az utóbbi szemléletnek, nem csodálkozhatnak, ha a társadalom csalódik bennük, és elvesztik hitelüket. Ez a folyamat az utolsó évtizedek során rendkívül súlyos torzulásokhoz vezetett, és nagyrészt elporlasztotta a társadalmi elit többségébe vetett hitet és hitelt.

A beszéd értelmében az új politikai erő célja, hogy minimálisra csökkentse az igazságosabb és testvériesebb világot megcélzó politikai berendezkedéssel szemben az igazságtalanságra és gyűlöletre épülő politikai berendezkedés visszaállításának esélyét, és ehhez kérte a kulturális elit képviselőinek segítségét, miközben a nyugodt lelkiállapot és a teremtő alkotás lehetőségeinek megteremtését ígérte.

Kopp Mária